A búzaszentelés története több ezer esztendős múltra tekinthet vissza. A termesztett növényeket károsító betegségek megjelenését az ember évezredeken át istencsapásként, bűneinek büntetéseként tekintette. A görög-római mitológiában minden jelenségnek, minden bajnak külön-külön istene volt! Ezek egyike, az ősi itáliai Rogibusz istenség arra volt hivatva, hogy a gabonavetésekről elhárítsa a gabonarozsdák okozta betegséget. Rogibusz tiszteletére és engesztelésére minden év április 25-én mutatták be a szokásos áldozatukat. A rómaiaknak az volt a szokásuk, hogy ezen a napon Rómából a Via Claudia 5. mérföldkövéhez mentek, hogy az ottani berekben kutyát áldozzanak. A görögök idejében ezt a kultuszt a rozsdaistennek, Erysibiosznak mutatták be, hogy fordítsa el földjükről a rozsdajárvány okozta csapásokat.

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból maradtak ránk. A rómaiakhoz hasonlóan április 25-éhez kötötték ezt az eseményt. Ezen a napon Szent Márk evangélistát ünnepli az egyház, de nagyjából ez az az időpont, amikor az ősszel elvetett búza olyan fejlődési állapotban van, hogy a gabonarozsdák és más károsítók gyakran és könnyen támadják.

A frankok földjén elterjedt magánájtatosságból alakult ki a későbbi, már "hivatalosnak" is tekinthető, imádsággal és körmenettel egybekötött szentelési gyakorlat a XI. században, német nyelvterületen, majd onnan terjedt tovább, Magyarországra is gyorsan eljutott. A búzaszentelés napja hivatalos egyházi ünnep volt, maga a szentelés az egész Kárpát-medencében hasonlóképpen történt.

Szent Márk napján minden község népe, a pap vezetésével körmenet keretében kivonult a határba. Magukkal vitték a máskor is használt templomi zászlókat és a feszületet. Általában minden évben más-más helyre mentek, de csak oda, ahol szép és gondozott volt a búzatábla. A kijelölt táblához érve a hívek körülvették a papjukat, aki imádkozott, majd megszentelte a vetést. A szertartást követően mindenki igyekezett legalább néhány szál szentelt búzát tépni, azt mindig az imakönyvükben őrizték. A búzaszentelési körmenet alatt és közben litániát imádkoztak és énekeltek. A szertartás végén a pap a négy világtáj felé fordulva négy evangéliumi szakaszt énekelt, annak jeléül, hogy az áldást az egész határ, sőt az egész világ búzavetésére kéri.

A búzaszentelési körmenetet az ötvenes évek elején betiltották, azt követően vagy a templom falain belül végezték el a búzaszentelést, vagy kénytelenek voltak még arról is lemondani!

Napjainkban már nem tiltja senki, s így a búzaszentelésnek - legalábbis elvben - nincs akadálya. Nagy kár volna tehát, ha hagynánk feledésbe merülni, hiszen a hitben való erősödésünket és gyarapodásunkat is szolgálja. Őrizzük, ápoljuk ezt a tisztes hagyományunkat is féltő szeretettel. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ezt a Földet mi csak bérbe vettük az unokáinktól. Ezért kötelességünk azt minden szép hagyományunkkal együtt továbbadni nekik - ápoltan, tisztán és sértetlenül.