Évszázadokkal, sőt lassan két évezreddel ezelőtt történtek ezek az események. A helyszín a választott nép fővárosa, Jeruzsálem. A város, mely fénykorában volt már a világ leggazdagabb és legbölcsebb királyának székhelye is, most a Római Birodalom része.
A főszereplő - aki nem kisebb személyiség, mint az emberiség történetének leghíresebb és legnagyobb alakja, Jézus Krisztus - szamárháton érkezik. A tömeg ujjong örömében, pálmaágakkal vonul ki eléje, az emberek ruhájukat terítik szamara lábai elé. Milyen nagy megtiszteltetés, ezek az emberek személyesen találkozhattak az Isten közöttük járó Fiával. Közülük néhányan tudatában vannak ennek, mások talán csak megszokásból éljeneznek és nem is olyan sok idő múlva egészen mást kiáltanak majd. Jézus még elmondja utolsó példabeszédeit, majd megkezdődnek szenvedésének történései. Egy a hozzá legközelebb álló személyek közül titokban már arra készül, hogy elárulja, eladja Őt ellenségeinek. Milyen érdekes, gyakorta bosszankodunk mi cserkészvezetők azon, milyen sokan elhagyják mozgalmunkat, mennyien hűtlenné lesznek és íme itt van Krisztus tizenkét tanítványa közül is áruló lett egy.
A Mester vacsorát készíttet elő és tanítványaival asztalhoz ül. Kiosztja a kenyeret és a bort, ami mostantól az Ő teste és vére. Tanítványai talán át sem érzik a történtek jelentőségét, Jézus megalapítja az Oltáriszentséget.
Mikor Krisztus jövendő feladatáról szól, a legkiválóbb a tanítványok közül bizonygatni kezdi, hogy ő akár meg is halna mesteréért. Pár óra múlva viszont, mikor a kakas megszólal ugyanez a tanítvány keserves sírásba kezd, mert háromszor tagadta meg mesterét.
Az utolsó vacsora után Jézus az Olajfák hegyére megy imádkozni. Miközben halálfélelem gyötri és vérrel verejtékezik, tanítványai egy kőhajításnyira tőle alszanak. Felkelti őket, imádkozzanak ők is. De már jön az áruló aki csókkal, pénzért küldi a halálba az emberiség jótevőjét.
A rabot a Főtanács elé vezetik és a zsidó nép tudós vezetői elkövetik ennek a hatalmas kultúrával és csodás történelemmel rendelkező népnek a legnagyobb tévedését, keresztre feszíttetik az azóta is várva várt megváltót. Csakhogy a halálosztás joga nem az övék elküldik, hát a helytartóhoz, Pilátushoz. Ez az ember római, minden bizonnyal csak lenézéssel néz a helybeliek vallására és kultúrájára, mégis több emberség szorult, belé mint a tudós főpapokba. Meglátja az igazságot, meg akarja menteni Jézust, aztán mégis megalkuszik, a kényelmesebb megoldást választja. Közben a nép, a csőcselék, aki néhány napja még üdvrivalgással fogadta most kínhalálát követelve üvöltözik. Róma nem kíván zavargást, Pilátus ítélkezik, majd mossa kezeit.
A tövissel koronázott, megostorozott Üdvözítőt útnak indítják a kivégzőhelyre. Az ősi városban ma is megvannak azok az utcák ahol Jézus a keresztet hordozta. Szögek hatolnak keresztül az Istenember bőrén és csontjai között, megkezdődik a végső szenvedések sorozata. Tegyen csodát most, szálljon le a gyalázat fájáról - gúnyolódik a csőcselék, hisz nem tudja, hogy mindjárt sokkal nagyobb csodajelek fognak elkövetkezni. Bizonyára megijednek a nagy sötétségtől, ami az egész Földön tapasztalható. Milyen szerencsés az a bűnöző, aki néhány igaz szaváért elnyeri a mennyei boldogság isteni ígéretét. A megváltó küldetése csúcspontjához közeledik, de ezekben a pillanatokban sem feledkezik meg édesanyjáról, rábízza őt legjobban szeretett tanítványára. Már-már azt gondolhatnánk, hogy a hatalmas szenvedések megingatják az emberként szenvedő Megváltó hitét, miért hagytál el engem, kérdezi. De halála előtti pillanatokban Atyjának, az Istennek kezébe ajánlja lelkét.
A templom függönye kettészakad, sziklák omlanak le, a városban többeknek halottak jelennek meg. Az ott lévő katonák parancsnoka pedig így szól: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt."
Gyorsan kősírba helyezik a testet. Nagy követ hengerítenek a sírbolt bejáratához. A főtanács pedig őröket rendel a sírhoz. A nép ünnepli a régi ünnepet, a tanítványok félnek és talán senki sem sejti, hogy a következő nap lesz egy új vallás legnagyobb ünnepe.
És íme megtörténik, a nagy csoda, mint azt előre megmondta, Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó feltámad a halottak közül. Micsoda hatalmas energia szabadulhatott fel ezekben a pillanatokban, ami a Krisztus testét fedő lepelre, mint fényképfilmre rajzolta a Megváltó képmását. Ez a lepel, a Jézustól ránk maradt legszentebb relikvia. Jézus Krisztusnak tehát nemcsak egykori létezése történelmi tény minden művelt ember számára, hanem feltámadása is tudományosan bizonyítottnak látszik.
Jézus halála után is többször megjelent tanítványainak, ma is köztünk van Szentlelke által, tanítását és igaz történetét is olvashatjuk a Szentírásban.
(2000. április 27-én)