Anyaszentegyházunk ezen a napon az Oltáriszentségnek rendez ünnepet. Szentmisére hív bennünket, hogy rámutathasson a kenyér és bor színe alatt közöttünk lakó Úr Jézusra. A húsvéti idő lejártával külön ünnepet rendel el az Oltáriszentségnek, hogy jobban kiemelje és felhívja figyelmünket erre a nagy lelki ajándékra. Ugyanakkor arra buzdit, hogy használjuk ki az Úr Jézussal való személyes találkozás lehetőségét, és merítsünk ebből a számunkra felkínált erőforrásból.

Az ünnep imádságos áhítatában hálával gondolunk az Utolsó vacsorán történtekre, amikor az Úr Jézus az apostolokra bízta önmagát, a kenyér és bor színe alatt.

            Hány évszázados előkészület előzte meg ezt az első áldozást. Az egész Ó-szövetség valójában egy nagy előkészület. Az Oltáriszentség Ó-szövetségi előképe, amikor a vándorló nép mannát evett a pusztában. „Mannával táplált…., hogy megtudd: nem csak kenyérrel él az ember.”

Ez az előkép segít hittel elfogadni, amit szent Pál apostol mond a korintusikahoz irt levelében: „Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk Krisztus vérében való részesedés. És a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testében való részesedés.”

Erről beszélt Jézus a kafarnaumi zsinagógában: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik örökké él. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

A hallgatóság meg is értette azt, amit Jézus mondott, hisz vita támadt közöttük, hogy miként adhatja saját testét eledelül. Az Úr Jézus pedig megerősítette, hogy valóban erről beszél, hogy ő lelkünk táplálékává lesz: ”Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.”

Találhatott volna sokféle más formát, rendkívüliebbeket, amelyek kétség nélkül bizonyítanák isteni hatalmát. Isten mégis nagyon emberi utat választott. A mindennapi táplálékban a kenyérben, és a borban maradt közöttünk. Az Egyház ma különösképpen is ráirányítja a figyelmünket arra a tényre, hogy az Úr Jézus lelkünk táplálására maradt közöttünk az Oltáriszentségben. Nagy szűkségünk is van erre. Hisz az élet sokkmindenben próbára tesz. És senki sem lehet kivétel. Mindenkinek feladata a vallásos életvitel.

Az Oltáriszentségben közöttünk lakó Jézus eligazító, lelki iránytű akar lenni a fiatalok számára.

A kereső fiatal szeretne eligazodni az élet kuszaságában, amelynek annyi-meg annyi buktatója van. Az Úr Jézusban pedig megértő barátra lelhetünk, akitől mindig lehet tanácsát kérni, mert őt sosem zavarjuk. A felnőtt sokszor reménytelennek találja a kenyérért való harcot, mert a verejtékes munka nem hozza meg a várt gyümölcsöket. A lankadtság idején erőforrás és biztatás az úr Jézus közelsége.

Az idős nyugalomra vágyik, de előfordul, hogy még az előrehaladott kora ellenére is gondokkal küzd. Az úr Jézusnál nincs megértőbb, erős támaszunk Ő.

Az élet minden helyzetében előttünk áll Krisztus megszentelt áldozata, amely értékessé teszi a tudatosan vállalt küzdelmet, szenvedést. Ennek gyümölcsei nem látványosak, nem is érnek be egyik pillanatról a másikra, mégis nagyon valóságosak. Sok életet változtatott meg már a Jézussal való rendszeres találkozás, hisz valóban mindennapi táplálék akar lenni, amely az élet alapvető feltétele.

Ezen a

  napon vessünk számot azzal, hogy mit is jelent nekünk a Szentáldozás. Vajon mi szomjazzuk-e a az Úr Jézussal való találkozást? Vallásos életünknek csak akkor lesz kihatása a mindennapi életre, ha gyakori vendégei leszünk Jézus asztalának. Sokminden táplálhatja benső életünket, sokfelőről várhatunk hatékony segítséget, de semmi nem nyújt annyit, mint az Oltáriszentség, hisz Jézus személyes jelenlétét semmi nem pótolja.