.Gyertyagyújtás  adventben. Csak nézek bele a fénybe; nem a  Napba, nem a Holdba, csak a fénybe, az első gyertyába, a másodikba, aztán majd a harmadikba és a negyedikbe.  

Görcsösen nem akarok gondolni semmire, nem akarok valamilyen mester-kélt érzelmes áhítatba zuhanni. Csak nézek a fénybe, nézem a fényt.

Mégis fölmerül bennem a mindennapi tapasztalat adta gondolat: A legki-sebb gyertya fényét sem tudja legyőzni a legsötétebb éjszaka sem. Még az sem, ami ma vesz körül bennünket a világban: ez a kézzel tapintható, sűrű sötétség.  

S az is eszembe jut: „Legyen világosság! És lett.” De megkérdezem, hova lett ez a világosság?

S végül: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötét-ségben.”

Újra kérdést teszek fel: Akkor én: miért járok én sötétségben? Vagy te: te miért jársz abban? Talán ritkán, esetleg gyakran vagy szinte mindig?

Mi, öregebbek azért botorkálunk ebben a sötétben, mert éltük a magunk világát, s akkor váratlanul, de mindenképpen akaratunk ellenére elborított bennünket egy sötét felhő.

Ti, fiatalok meg azért, mert már beleszülettetek ebbe a sötétségbe.

Reményik Sándor 1926-ban Mohács nemzedékéről írta, de a Trianont el-szenvedő nemzedéknek mondta azt a néhány sort, amit én most nektek, a jövő nemzedéknek  olvasok föl:

            S ki éjben születik majd, mit csináljon?

            Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon,  

            S a sírba is reménysugárral szálljon.

            …

            Mert változnak a csillagok felette.

2. Egy német templomban egyetlen hajnali diákmisére vonták össze az idén az adventi gyertyagyújtást. Négy fiú meggyújtja a maga gyertyáját az adventi koszorúról. S egy ötödik is áll ott a szentélyben, az ő kezében nincsen fény, ő az ördög ügyvédje.

Az első valahogy így beszél: Ez a gyertya a bizalom. Ott ontja fényét, ahol emberek élnek emberi módon együtt, akik keresik egymás közelségét, akik lehetővé teszik, hogy a másik ember is éljen. Ez a gyertya azt hirdeti: Van híd ember és ember között, mert a bizalom összeköt.

Az ördög beleszól: Állj! Nem így van! Hol van a bizalom? Bizalmatlanság uralkodik mindenütt, rettegés, félelem. Nem bízik a férfi a feleségében, a gyerek a szüleiben, egyik család a másikban, egyik nemzet a másikban. Csak vérig sértő szavakat hallok. A bizalom kialudt, mint a te gyertyád. (És elfújja a lángot.)

A második szól: Ez a gyertya az öröm. Az életünk tele az öröm forrásai-val: színes a világ, s én láthatom; madárdallal tele, s én hallhatom. A zöld rét fölött kék égbolton ragyog a nap. Kacagó gyerekeket látok, szemükben örömet. Fiatalokat, akik vidáman játszanak, sportolnak, rúgják a labdát.

Az ördög megint közbeszól: Nem olvasol újságot? Nem nézel híradót? A világ sok táján nincs az embereknek semmi okuk az örömre. Gyászra annál inkább: Ahol diákok mészárolják le osztálytársukat, ahol gyereklá-nyokat erőszakolnak és gyilkolnak meg, vagy ahol kisgyermekek halnak éhen. Kialudt az öröm gyertyája is! (És elfújja.)

A harmadik: Ez a gyertya a béke. Azért ég, mert olyan jó, hogy az embe-rek szeretik egymást, hogy segítenek egymásnak: a gazdag a szegénynek, az erős a gyengének, a fiatal az öregnek. Hogy a nemzetek békében élnek egymás mellett, hogy Európában már több mint tíz éve nem volt háború.

Ördögi kacaj a válasz: Hol van ez a híres béke? Az osztályban, a hálóban, a családban, a társadalomban, a népek között? Ahol embereket vernek véresre, ahol naponta robbantva ártatlanokat küld a halálba a gonosz békétlenség? Oltsd csak ki azt a mécsest. (S az kialszik.)

A negyedik már alig mer megszólalni, de aztán mégis határozottan beszél: Ez az utolsó fény, reménynek hívják. Ez soha nem alszik ki, mert mind-annyian reméljük, hogy véget ér a félelem és rettegés ideje, hogy győz a bizalom, hogy valóban béke és öröm tölti be a földet.

Az ördög ügyvédje is elbizonytalanodik, de megpróbál érvelni: Hát nem látod, milyen gyönge az a fény a kezedben? Mit tudna tenni ez a kicsi láng a világ sötétségében?

És itt most újra meg kell szólalnia a negyedik fiúnak: Ennek a gyertyának, a remény fényének másik neve is van, úgy hívják: ADVENT.

3. XVI. Benedek pápa e heti katekézisében erről a fényről beszélve vala-hogy így fogalmazott: Az ember, de maga a lét is ellentmondásos. Szent Pál szavaival: Tudjuk, hogy a jót kellene tennünk, de a rosszat tesszük.

A Gonosz hatalma mint egy mocskos folyó ömlik szét a világban s mérge-zi életünket.  Ezért sokan úgy gondolták, s   - naponta látva a híradókban a sok igazságtalanságot, erőszakot, hazugságot, kegyetlenséget, fajtalanko-dást -   ma is úgy gondolják, hogy ennek a két erőnek, amely egymás ellen küzd a világban és az egyes emberben is, a Jónak  és a Rossznak, egyenlő hatalma van..

De ha a hit szemével nézzük: Isten csak egy lehet! Viszont Istentől csak a jó eredhet; a rossz a szabadságból született, amellyel visszaélt és visszaél ma is az ember. Ha legyőzhetetlen lenne a Rossz, végső depresszióba vagy teljes cinizmusba torkollna az emberiség élete.

Az advent azt jelenti, hogy az emberré lett, a Betlehemben megszületett, a megfeszített és feltámadott Krisztus a rossz mocskos folyamával szembe-állítja a fény tiszta folyamát.

Az advent azt jelenti, hogy bár még erős a rossz sötét hatalma, már ragyog a tiszta fény. S akárcsak a kis gyertya fénye, ez a fény is legyőzhetetlen.

A Szentatyával imádkozzunk: Harmatozzatok, egek: jöjj el, Urunk, Jézus! Mutasd meg nekünk ezeknek a kis adventi gyertyáknak a fényében is a te ragyogásodat. Segíts, hogy befogadhassuk ezt a Fényt, hogy az  megvilá-gíthassa a bennünk levő sötétséget, hogy hordozói lehessünk mi is, akik ma itt együtt ünneplünk, öregek és fiatalok egyaránt, hordozói lehessünk ennek a legyőzhetetlen adventi fénynek!